fbpx

Nyugdíj újbóli megállapítása

nyugdíj megállapítása

aug 15

2019

Nyugdíj újbóli megállapítása

Nyugdíjasok lettünk, de újra munkába álltunk?

A nyugdíj megállapításában rengeteg részlet közrejátszik. Többek között például figyelembe kell venni a havi átlagkeresetet, a szolgálati időt és természetesen a kort is. Emellett persze a nyugdíjunk összege évtizedekre visszanyúlóan rengeteg adattól, adó- és járulékfizetéssel kapcsolatos információtól, szabályoktól és rendelkezésektől is függ.

Általában mi is történik? A dolgozó eléri a nyugdíjkorhatárt, esetleg korábban betölti a jogosultsági idejét, majd nyugdíjba megy. Megállapítják az összeget, melyet aztán havonta megkap. Azonban nem minden esetben áll ennyiből az egész történet. Bármikor jöhet ugyanis egy új lehetőség, vagy egy kis változás, mely felkavarja az állóvizet. Ilyenkor pedig nem egy kérdés fogalmazódhat meg bennünk.

Tételezzük fel, hogy egy női munkavállaló, aki 2014-ben elérte a 40 év jogosultsági időt, így öregségi nyugdíjat igényelt, 2016-ban egy kihagyhatatlan álláslehetőséget kapott a közszférában. Emiatt 1 évig szüneteltette a nyugellátását. Ezt követően újra bonyolódott a helyzet, és 2018-tól ellátás mellett folytatta munkáját munkaviszonyban, ám a kereseti korlát miatt az év második felében újra szüneteltetve lett a folyósítás. Vajon 2019 őszén kérheti a számos változás miatt nyugdíjának újbóli megállapítását?

Bizony, a fent ecsetelt helyzet valóban nem a legegyszerűbbek közé sorolható, azonban számunkra olyan szempontból igencsak kedvező, hogy többféle résbe is betekinthetünk egy kicsit ezzel a témával kapcsolatban. Először is le kell szögezni – hátha kérdéses lehet ez a pont is -, hogy a 40 év jogosultsági időre tekintettel kért nyugdíj egyenértékű a korhatár betöltésekor igényelhető nyugdíjjal.  „A Tny-tv. 18. §-ának (2a) bekezdése alapján megállapításra került nyugellátás ugyanúgy saját jogú nyugdíj, mint a korhatár betöltése esetén a Tny-tv. 18. §-ának (2) bekezdése szerinti öregségi nyugdíj.” Ezek alapján tehát az érintett 2014-ben saját jogú nyugdíjassá vált.

Amennyiben valaki saját jogú nyugdíjas lesz, akkor sem további szolgálati időt, sem a nyugdíj alapjául szolgáló jövedelmet nem szerez. Kizárólag akkor tehet szert a Tny-tv. 22/A. §-a szerinti 0,5 százalékos nyugdíjnövelésre, ha biztosítási jogviszonyból vagy kiegészítő tevékenységű vállalkozási jogviszonyából származó jövedelme után nyugdíjjárulékot fizet.

A következő kérdéspont, a nyugellátás szünetelése. Ez akár saját kérésre (Tny-tv. 83/A. §), akár a kereseti korlát túllépése (Tny-tv. 83/B. §), esetleg egyéb törvény életbelépése – például közszolgálati jogviszony létesítése – miatt szünetel, akkor sem befolyásolja a nyugdíjas státuszt. Itt azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ebben az esetben – mivel biztosítási jogviszony áll fenn – pénzbeli egészségbiztosításijárulékot kell fizetni. Ez azonban kizárólag az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaira való jogosultságot érinti.

Utoljára arról is szót kell ejtenünk, hogy a jogerős, vagyis végleges határozattal megállapított nyugellátást lemondani nem tudjuk, hiszen ezt a Tny-tv. 83. § -ának 1) bekezdése kizárja. A fent ecsetelt és levezetett részletek összegzéseként így kimondhatjuk, hogy esetünkben a nyugellátás összegének újbóli megállapítására nincsen mód.

Társadalombiztosítási kérdések és válaszok

Próbálja ki ingyen szolgáltatásunkat! Küldje el társadalombiztosítási kérdését szakértőinknek

Önnek ajánlott

Copyrights © 2022. All rights reserved | Adatkezelési tájékoztató | Ügyféltájékoztató

cards